KÉK séták a templomok között
Időpont:
szeptember 07 / 2024 / 15:00 -
17:30
Helyszín:
Szentendre
Történelem, tanítások, képzőművészet, zene, áhítat…
A Ferenczy Múzeumi Centrum népszerű kuriózum sétáin megtudhatjuk, hogy mi áll a számos szebbnél-szebb szentendrei istenháza létrejöttének hátterében. Különböző felekezetű templomokba nyerhetünk betekintést, ahol az építészetet, szobrokat, festményeket, üvegablakokat megcsodálva a funkciót is jobban megérthetjük. Egy-egy bibliai vagy irodalmi idézetet és zeneművet meghallgatva jobban elmélyülhetünk a helyszínek szakralitásában.
A három nap sétái különböző sorrendben érintik az alábbi helyszíneket: Evangélikus templom, Szent Péter-Pál templom, Belgrád székesegyház, Református templom, Baptista imaház, Keresztelő Szent János Plébániatemplom, Szántó Emlék- és Zsidó Imaház.

Sétavezető: Komáromi-Raisz Borbála
Létszám: maximum 50 fő
Indulás: Dumtsa Jenő utca 22. előtti tapintható várostérképtől
Időtartam: +/- 2,5 óra
Létszám: maximum 50 fő
Indulás: Dumtsa Jenő utca 22. előtti tapintható várostérképtől
Időtartam: +/- 2,5 óra
Regisztráció szükséges: regisztracio@muzeumicentrum.hu
* * *
A programváltoztatás jogát fenntartjuk!
* * *
Az FMC eseményein kép- és videófelvétel készülhet. Részvételével Ön hozzájárul ahhoz, hogy az FMC a felvételeket közösségi média felületein és honlapján felhasználja. Hozzájárulását az info@muzeumicentrum.hu címen bármikor visszavonhatja.
Forrás: Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéje és FMC