Loading Events

2024. NOVEMBER 9-10.

A porták 16:00 óráig vannak nyitva, a Skanzen Vigadóban a borászatok és a kézműves vásár pedig 18:00 óráig elérhető.

A Szent Márton Újborfesztivál és Libator során Márton-napi szokásokkal és az őszi évszakhoz kötődő ízekkel telnek meg a Skanzen portái. A látogatók részt vehetnek borkóstoláson és libalakomán, megismerhetik Szent Márton életét, valamint kézműves foglalkozások keretében elkészíthetik az őszi ünnepkör szimbólumait is.

A hagyomány szerint, „aki Márton-napon libát nem eszik, egész évben éhezik”. Ezért a libaételek elengedhetetlen részei az ünnepi asztalnak. Márton-napra általában már megforrt az újbor, ezért az ünnep az újbor kóstolgatásának jeles napja is volt. Erre utal „A bornak Szent Márton a bírája” mondás is. A lámpás felvonulás évről évre kedvelt programelem, ami idén sem fog hiányozni, emellett készülünk gasztronómiai túrával, amelyet kóstoló pontokkal fűszerezünk. A séta a fenntartható gasztronómia jegyében zajlik majd, amely során különböző ételkészítési és tartósítási eljárásokkal, az ezekhez kapcsolódó tárgyakkal, valamint Márton napjához és az őszi időszakhoz köthető ízekkel ismerkedhetnek meg látogatóink.

SKANZEN VIGADÓ (VI-2)

Minőségi kézműves borok bemutatója, kínálata

• Birkás Pincészet – Izsák

• Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet – Balatonlelle

• Breitenbach Borászat – Bodrogkisfalud – Tokaj

• Dúzsi Tamás Pincéje – Szekszárd

• ÉKKŐ Borműhely – Szentbékálla

• Egedi Bormíves Tanya – Eger

• Halmosi Pincészet – Szekszárd

• Kőhegybor – Szentendre

• Mészáros Pál borház és pince – Szekszárd

• Polgár Pincészet – Villány

• Remete-Bor – Szekszárd

• René’s Wine Heaven – Gyöngyöstarján

• Rustica Borműhely – Szentendre

• Vylyan Pincészet – Kisharsány

Színpadi Programok

Szombat – November 9.

• 10:30 Dóra Áron mesél

• 11:00 Gulyás László vándormuzsikus meséje

• 12:00 Laposa Julcsi és barátai – NÉPI hang-színek ŐSZi gyerekkoncert

• 13:00 Robinzon Kruzo Trio

• 14:30 Mártones koncert

• 16:00 ELÁN Zenekar koncert

• 17:00 Őszbúcsúztató táncház

Vasárnap – November 10.

• 10:30 Dóra Áron mesél

• 11:00 Gulyás László vándormuzsikus meséje

• 12:00 Tápai Dóra – Zeneboulvard gyerekeknek

• 13:00 Dresch vonós koncert

• 14:30 Erdőfű koncert

• 16:00 Fanfara Complexa koncert

• 17:00 Őszbúcsúztató táncház

LANGALÉTA GARABONCIÁSOK előadása a Skanzen Vigadó előtt 10:00 és 14:00.

VI. ALFÖLDI MEZŐVÁROS TÁJEGYSÉG

TEMATIKUS BORKÓSTOLÓ FEJÉRVÁRI GERGŐVEL – Hajdúbagosi lakóház (VI-4)

A programra előzetes regisztráció szükséges, amit a Skanzen Vigadóban lehet megtenni. A kostolók ára: 1500 Ft/fő, max.20 fő/kostoló.

November 9. szombat

12:00 A bölcs szőlőnemesítő – Bakonyi Károly szőlői

14:00 Fenntartható szőlőművelés, vízgazdálkodás és gasztronómia

November 10. vasárnap

12:00 Terroirok terítéken – kis magyar talajtan

14:00 Dunaparti borvidékek – Neszmély és Tolna

KÉZMŰVES VÁSÁR mindkét nap Nagykőrösi kékfestőműhely előtti út (VI-6)

Őszi csemegék és kézműves termékek: lekvár, méz, szörp, füstölt áru, sajt, szarvasgombás termékek, szappan, ékszer, bőrtáska, viselet, kerámia és fazekas termékek, fajáték, süti pecsét, textiljáték, édesség, sült gesztenye, kürtöskalács.

KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS mindkét nap Kisújszállási vasúti őrház (VI-39)

11:00 Rétessütés

14:00 Tepertős pogácsa sütés (helyszíni regisztráció szükséges)

JÁTÉKHELYSZÍNEK mindkét nap

• Vidám őszi társas munkák: tollfosztás – Hajdúbagosi lakóház (VI-4) 

• Szent Márton élete totó – Hajdúbagosi lakóház (VI-4) 

• Szent Márton története képekben – Hajdúbagosi lakóház (VI-4) 

• Libalegelő – Nagykőrösi kékfestőműhely (VI-6)

• NÉBIH gasztronómiai játékok – Nagykőrösi kékfestőműhely (VI-6)

VII. DÉL-DUNÁNTÚL TÁJEGYSÉG

KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS mindkét nap Őcsényi lakóház (VII-8)

• Boros üveg díszítése

JÁTÉKHELYSZÍN mindkét nap

• Egyensúlyozó ludacskák – Hidasi udvar (VII-2)

• Vidám őszi társas munkák: magválogatás és őrlési munkálatok – Csökölyi udvar (VII-4)

ÜVEGES TÁCOK A LAJTA NÉPTÁNCEGYÜTTESSEL

November 9. szombat 15:00 Utcasor (VII)

VIII. BAKONY, BALATON-FELVIDÉK

KATOLIKUS SZENTMISE

November 10. vasárnap 14:00 Óbudavári katolikus templom (VIII-5)

• Szeretetvendégség és Tánc

IX. NYUGAT-DUNÁNTÚL

TÉLI ELŐKÉSZÜLETEK mindkét nap

• Aszalás bemutató – Bagladi lakóház (IX-6)

• Vidám őszi társas munkák – Vöcköndi lakóház (IX-2)

X. KISALFÖLD

SÜLT GESZTENYE ÁRUSÍTÁS mindkét nap a Jánossomorjai fogadalmi kápolna mellett (X-3)

KÉZMŰVES FOGLALKOZÁSOK mindkét nap

• Gyertyamártás – Harkai lakóház (X-4)

• Textil liba – Jánossomorjai lakóház (X-5)

• Kenyereszsák-varrás – Jánossomorjai lakóház (X-5)

• Viaszos ételkendő készítése – Fazekas műhely

• Makramé kulcstartó – Süttöri lakóház (X-8)

• Őszi fülbevaló készítés – Süttöri lakóház (X-8)

• Őszi terméskép – Kisbodaki pajta (X-13)

• Lámpáskészítés – Kisbodaki pajta (X-13)

• Textil tök varrása – Kisbodaki pajta (X-13)

• Gesztenye Marci készítése – Kisbodaki pajta (X-13)

• Tűzzománc ékszer-készítés, 1500 Ft – Kisbodaki pajta (X-13)

MÉZESKALÁCS VÁSÁR mindkét napSüttöri lakóház (X-8)

MESEVETÍTÉS mindkét nap Süttöri lakóház (X-8)

11:30 Ludas Matyi

11:30 Vuk

MESEMONDÁS mindkét nap 13:00, 14:00, 15:00 órakorSüttöri lakóház (X-8)

A MAGYAR MADÁRTANI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI EGYESÜLET PROGRAMJA mindkét nap Bábszínház (X-4)

• Természet kincsei: madárfészkek, tojások

• „Madarat tolláról” – Madártoll és madárfelismerés

• Mennyire ismered a vadludakat? – fajismereti játék

• Natura 2000 játszóház – kirakók, memória játékok

MÁRTON NAPI NÉPSZOKÁSOK A LAJTA NÉPTÁNCEGYÜTTESSEL mindkét napÁsványrárói lakóház (X-13)

• Citerazene, tánc, népi játékok, papírrózsa készítés

JÁTÉKHELYSZÍN mindkét nap – Állathívogatók tanulása és csutkadobáló – Horvátzsidányi pajta (X-15)

KOVÁCSMESTERSÉG BEMUTATÓ mindkét nap Szilsárkányi kovácsműhely (X-17)

KÜRTŐSKALÁCS ÁRUSÍTÁS mindkét nap a Nyúli prés mellett (X-2)

TÁRLATVEZETÉSEK

LÁMPÁS FELVONULÁS – SZENT MÁRTON NYOMÁBAN

Mindkét nap 16:30találkozási pont: Skanzen Vigadó előtt

Kézműves helyszínünkön készítsd el Márton lámpásodat, erre szükséged lesz!

GASZTRO-TÚRA – ŐSZI FINOMSÁGOKKAL

Mindkét nap 12:15 – előzetes regisztráció a Skanzen Vigadóban, találkozási pont: Nagy térkép

KIÁLLÍTÁSOK

Kockaház – Lakóház, életforma és annak reprezentációja a Kádár-korban – Skanzen Galéria (I.)

Rendszerváltozás vidéken – A vidéki Magyarország 30 éve és most – Nagyrét

A történelem sodrában – Lakosságcsere a Dél-Dunántúlon az 1940-es években – Hidasi lakóház (VII-2)

Búcsú a parasztságtólDrávacsehi lakóház (VII-12)

Csak egy „kis munka” – Falusiak málenkij roboton a II. világháború végén – Muraszemenyei lakóház (VII-7)

Kocsik és szekerek – Rábcakapi pajta (X-14)

Vagonlakók – Trianon árvái – Vasútállomás peronja

HatárjelekKisrét 

Forrás: Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum