Ugrás a tartalomhoz
  • Darázs – Szentendre

    Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár Pátriarka u. 7, Szentendre

    A Darázs című előadás két egykori osztálytárs húsz év utáni találkozását meséli el. Kiss-Végh Emőke és Rujder Vivien alakításában egy ártatlan beszélgetésből kegyetlen pszichothriller bontakozik ki, ahol a segítségnyújtás bosszúvá, a small talk kíméletlen leszámolássá válik.

  • TaFe: Csoportterápia – mjuzikelkámedi két részben

    Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár Pátriarka u. 7, Szentendre

    Hat vadidegen, három férfi és három nő érkezik egy csoportterápiára. Kezdetét venné az analízis annak rendje és módja szerint, azonban egy apró hiányosság hátráltatja a dolgok szokásos menetét.

  • Első Széder

    Zsidóház Szentendre

    Sok szeretettel várunk benneteket a szentendrei Pészáhi széder vacsorára, hogy együtt ünnepeljük a zsidó nép felszabadulásának örömét.

  • Tavaszi kézműves délelőtt

    Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár Pátriarka u. 7, Szentendre

    Szeretettel várjuk a gyerekeket, családokat a tavaszi szünet első napján hagyományos kézműves programunkra a gyermekkönyvtárba.

  • Kisebb textilzsák, kenyeres zsák szövése

    Szakrális Szövőműhely Bogdányi út 10/a, Szentendre

    Különböző méretű textilzsákok szövése lenből vagy pamutból - nejlon helyett. Saját tervezésű és szín-összeállítású kisebb, nagyobb zsákokat szövünk, amivel a piacra, boltba járhatunk vásárolni.

  • SZÍNTézis kiállításmegnyitó

    Szentendrei Régi Művésztelep

    A kiállítás egy vizuális utazásra hív, ahol a látogató az érzékelés határterületeit fedezheti fel.

  • TaFe: Híresember stand-up a magyar nyelvről

    Barlang Duna korzó 18., Szentendre, Magyarország

    Az előadás egy Stand UP Comedy jellegű „tanóra”, ahol a magyar nyelvről van szó. Tanulás és nevetés, kettő az egyben!

  •  Második Széder

    Zsidóház Szentendre

    Sok szeretettel várunk benneteket a szentendrei Pészáhi széder vacsorára, hogy együtt ünnepeljük a zsidó nép felszabadulásának örömét.