SZÍNTézis kiállításmegnyitó
A kiállítás egy vizuális utazásra hív, ahol a látogató az érzékelés határterületeit fedezheti fel.
A kiállítás egy vizuális utazásra hív, ahol a látogató az érzékelés határterületeit fedezheti fel.
A két ismert énekes, Rajk Judit és Kéringer László, valamint a csellista Zétényi Tamás különleges triója már több mint tíz éve játszik együtt.
Az előadás egy Stand UP Comedy jellegű „tanóra”, ahol a magyar nyelvről van szó. Tanulás és nevetés, kettő az egyben!
Sok szeretettel várunk benneteket a szentendrei Pészáhi széder vacsorára, hogy együtt ünnepeljük a zsidó nép felszabadulásának örömét.
Egy tyúk eldönti, hogy nem törődik bele a sorsába, megszökik a biztos halált jelentő telepről, és mindent megtesz azért, hogy végre anya lehessen.
A Márk dráma Márk evangéliumának interaktív, körszínházi előadása. A történet a nézők között elevenedik meg, átélhetővé téve mi történt kétezer évvel ezelőtt.
Immár 3. alkalommal rendezzük meg a Húsvéti Hangolódót a Placcon.
Ez már szinte hagyomány!
Ki, vagy mi is Frakk? Egy generáció gyermekkorának kedvenc esti meséje, állatok és állattartó emberek tipikus, bájos, mulatságos és fordulatos története.
Vikor Ábel Soma ezúttal új trükkökkel gazdagított műsorral készül, hogy újra elkápráztasson és megnevettessen kicsiket és nagyokat húsvét szombatján.
A Kincsesláda Alkotóműhely jóvoltából ismét lesz ingyenes alkotási lehetőség a Placcon. Így amíg a szülők nézelődnek, a gyerekek kedves filc ujjbábokat és húsvéti díszeket készíthetnek.
Minden időben szeret az, aki igaz barát. És testvérként nyújtja feléd kezét, hogyha bajban lát!
Nyuszka bizony a csúfolódáshoz ért a legjobban...
A negyedik hónap negyedik napján, a negyedik Bar Session estén Dj ANDD érkezik hozzánk a már jól ismert dallamos, táncolható szettjével.