Loading Events
Izgalmas animációs minikurzust indítunk októbertől!
8-14 éves gyerekeket várunk
Amire számíthattok:
Játszva tanulás, Kevés rajz, ám rengeteg kreatív gondolkodás, Jókedv…
A résztvevők megismerkedhetnek a Stop Motion Pro alkalmazás funkcióival, valamint bepillantást nyernek a mesék készítésének világába. Segítségünkkel megalkothatják saját mini történetüket, melyeket minden alkalom végén mozgóképpé varázsolhatnak.
A program egy 3 x 2 órás, tematikus kurzusból áll, ahol az ismeretek egymásra épülnek.
Megismerkedünk néhány mesével, melyek stop motion technikával készültek. Az első saját történetünkhöz story boardot tervezünk. A tervek alapján elkezdünk kísérletezni a háttérrel, karakterekkel, mozgással, dinamikával. Előbb síkbeli, majd térbeli feladatokkal játszunk, s ha mindez nem lenne elég, hangokkal és zenével tesszük még izgalmasabbá a történeteket. A kurzuson tanultakkal végtelen ötlet és kísérletezési lehetőség nyílik meg a gyerekek előtt, mely nem utolsó sorban arra ösztönzi őket, hogy kreatív célokra is használják a mobiljukat.
Szükséges eszközök: saját okostelefon, amire a Stop Motion Pro alkalmazás már le van töltve /az alkalmazásnak egy egyszeri 2990 Ft-os díja van/ – az ingyenes verzió is használható, de azon lényegesen kevesebb funkció érhető el.
Minden egyéb eszközt mi biztosítunk
A részvételi díj 28.500 Ft/fő
A kurzus regisztrációhoz kötött – ITT
A foglalkozásokat min. 10 fő részvétele esetén tudjuk megtartani.
A kurzus tervezett alkalmai:
október 19.  szombat 10:00-12:00
november 9. szombat 10:00-12:00
november 16. szombat 10:00-12:00
Helyszín: Szentendre, Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár
Forrás: Kaptár Környezettudatos Kreatív Alkotóműhely