Események betöltése

Anno 100 vetítéssorozat: A tizedes meg a többiek

Időpont: szeptember 25 / 2024 / 19:00 - 20:41
A TIZEDES MEG A TÖBBIEK
magyar vígjáték, 101 perc, 1965 (12)
A film egyike a legsikeresebb magyar vígjátékoknak. A tizedes és társai a II. Világháborúban egy olyan helyen próbálják meg túlélni a vészterhes időket, ahol az oroszok már a spájzban vannak, míg a németek az ebédlőben ütnek tanyát. Molnár tizedes, az ügyeskedő kisember, Albert a hibátlan modorú inas és a többi katonaszökevény Grisával, a megmentett orosz katonával együtt túljárnak mindenkinek az eszén, hogy végül partizánként folytassák pályafutásukat.
A film 1965-ben a Magyar Játékfilmszemlén a társadalmi zsűri fődíját és a szakmai zsűri rendezői különdíját kapta, valamint Sinkovits Imre a legjobb férfialakítás díját.
A film 1966-ban elnyerte a Magyar Filmkritikusok Díját, 1968-ban pedig beválasztották az első „Budapesti tizenkettő” közé, 2012-ben pedig a Magyar Művészeti Akadémia tagjai által választott 53 magyar film közé.
Előzetes: ITT
Forrás: P’Art Mozi Szentendre