Loading Events
Az évente odaítélt díjat 1989-ben, a Mester elhunyta után egy évvel Barcsay Erzsébet, Barcsay Jenő festőművész testvére alapította közérdekű közhasznú felajánlásával.
2006-ban a Barcsay-jogutód Kónya házaspár létrehozta a Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítványt, amely a Magyar Képzőművészeti Egyetem által a művészeti anatómia tantárgyban kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgatóknak adható Barcsay-jutalom mellett – immár attól teljesen függetlenül – minden évben Barcsay-díjat adományoz. A díjat olyan pályakezdő fiatal művészek részére adják át, akik – stílus-megkötések nélkül –olyan magas színtű alkotásokat hoznak létre, amelyek méltónak bizonyulnak Barcsay Jenő szellemiségéhez, alkotói következetességéhez és a művészet iránt érzett alázatához.
KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓ:
Időpont: január 30., csütörtök 18:00
Helyszín: Karnevál Kávézó és Gasztrobár, 2000 Szentendre, Fő tér 20.
A vendégeket köszönti: dr. Jusztusz Noémi a Petőfi Kulturális Ügynökség alkotóművészetekért felelős csoportvezetője
Köszöntőt mond: Vitályos Eszter kormányszóvivő, Kormányzati kommunikációért felelős államtitkár, országgyűlési képviselő
A Barcsay Alapítvány tevékenységét ismerteti: Kónya Ferenc alapító
A kiállítást megnyitja: Feledy Balázs művészeti író
Közreműködnek: a Barcsay Jenő Általános Iskola növendékei
A 2024. évi Barcsay-díj nyertesei: Dávid Zita festőművész, Kovács Zoltán szobrászművész, Vető Orsolya Lia festőművész
Kurátor: Sipos Tünde művészettörténész
A tárlat a földszinti kávéházi helyiség mellett az épület emeleti tereiben is folytatódik.
A kiállítás megtekinthető: 2025. január 30. és március 4. között a Karnevál Kávézó és Gasztrobár nyitvatartási idejében.
Forrás: Szentendrei Régi Művésztelep