Kokas-foglalkozások óvodásoknak
Dr. Kokas Klára zenéből indított személyiségfejlesztő módszere énekléssel, aktív zenehallgatással és szabad alkotással 5 éves kortól.
Dr. Kokas Klára zenéből indított személyiségfejlesztő módszere énekléssel, aktív zenehallgatással és szabad alkotással 5 éves kortól.
A tavalyi alkalomhoz hasonlóan idén is megszervezzük 'Élő könyvtár' programunkat, mely elsősorban a pályaválasztás előtt álló diákoknak szól.
A Bodza csoportba azokat az alsó tagozatos gyerekeket várjuk, akik érdeklődnek a zene és az alkotás iránt.
Helyszín: Szántó Piroska terem
Ezen a különleges, négy alkalmas workshopon saját arcképünkkel dolgozunk: fotóinkat csíkokra vágjuk, majd papírszövés technikájával újraalkotjuk őket.
Az alkotófoglalkozáson a film élményéből kiindulva festékkel, papíron a művészetterápia eszközeivel megtámogatva hívunk elő képeket. Semmilyen rajzos előképzettség nem szükséges a folyamat átéléséhez.
Szentendre a 20. század elején átmeneti korszakot élt meg. A századforduló óta egyre intenzívebbé váló magyarosodás alapvetően megváltoztatta a város társadalmi és kulturális szerkezetét.
Az emberi test által inspirált kortárs táncelőadás két felvonásban.
Mi vagyunk az ef Zámbó Happy Dead Band. Egy zenekar, ami nem akar besorolható lenni – és nem is lesz. Az „infantilis eklektika” nálunk nem stílus, hanem működési mód: jazz, rock and roll, swing, blues, meg minden, ami épp átfolyik rajtunk.
Iizgalmas, műfajokat átívelő történet elmesélésére invitálják a közönséget.
Szeretettel várunk titeket április végén egy családi délelőtti programra, ahol Saxon Szász János és Dárdai Zsuzsa képzőművész házaspár közreműködésével csendes délelőttöt tartunk a Kerettörténet című kiállításon.
Milyennek képzelték a jövőt száz éve Szentendrén? Hogyan változtatta meg a városi látképet az új városháza, miként bukkant elő egy különleges rózsafaj egy villaépítkezés során, ki volt Szentendre fotósa a húszas években?
Ha szereted a természetes, egyszerű, kézreálló formákat akkor ez a neked való kerámia workshop!